Jávori Ferenc: Gyakorlatilag minden, amit létrehoztam minden... Munkácshoz kötődik


Egykoron Kárpátalján született, majd onnan Magyarországra áttelepült, és szakmájában hazai és nemzetközi sikereket elért személyekkel való találkozást, és kötetlen beszélgetést ezúttal ismét Budapesten folytattuk, a világhírű Budapest Klezmer Band alapítójával és vezetőjével, Jávori Ferenccel. A találkozóra a Fészek Klubban került sor, ahol Ferenc, vagy ahogyan nagyon sokan ismerik őt, „Fegya” beszélt nekünk a kárpátaljai emlékekről, azokról a felejthetetlen emlékekről, amelyek nélkül saját elmondása szerint sem jutott volna el oda, ahol most van.

Kedves Ferenc, a riport elején megállapodtunk abban, hogy tegeződjünk, amit ezúton is köszönök, és akkor kezdjük mindjárt a legelején abban a kárpátaljai városban, amelyet egykoron „kis Jeruzsálemnek” is hívtak a második nagy háború, és a vészkorszak előtt. Te magad állítólag egy csoda vagy, hogy egyáltalán akkor és ott megszülethettél.

Munkács számomra egy nagyon-nagyon fontos város. Egyrészt, hogy ott születtem, ott volt a gyerekkorom, ott tanultam, ott voltam fiatal, és gyakorlatilag minden, amit létrehoztam itt Magyarországon, Budapesten és nemzetközi szinten, az minden, minden Munkácshoz kötődik. Ha nem élem át azokat a csodálatos, fantasztikus élményeket, amik ott értek engem, akkor talán semmi nem úgy alakul, talán nem ott vagyok, ahol most vagyok. Valóban, 1946-os évben történt születésemet lehet egy csodának is nevezni, hiszen szüleim mindketten zsidó származású kárpátaljai polgárként járták meg a poklot és tértek vissza a felszabadulás után Munkácsra. Édesanyámat 1944-ben az Auschwitzi koncentrációs táborba került, édesapámat pedig még egy évvel korábban, 1943-ban vitték el munkaszolgálatra a Don kanyarhoz, ahol a 2. magyar hadsereg vereségét követően 2000 km-t gyalogolt hazáig.

Az ember azt gondolná, hogy az átélt borzalmak után nehéz új és boldog életet kezdeni. Nálatok viszont a gyásznál erősebb volt a túlélés öröme, ami meghatározta gyermekkorod hangulatát, nem mellesleg a történelem legsötétebb kommunista diktatúrájának időszakában. Hogy is volt ez?

Igen. Általában mindazok után, amit átéltek, az ember arra gondol, hogy lehet így tovább élni, hogyan lehet folytatni mindazok után a szörnyűségek után, amit nekik át kellett élniük. Nekem ebben a tekintetben a példaképeim a szüleim, mégpedig azért, mert nem ahhoz ragaszkodtak, hogy mit éltek át, hanem egyszerűen lapoztak egyet (idézőjelesen) és azt gondolták, ha itt vagyunk, és életben maradtunk, és az élet a legfontosabb, akkor megyünk tovább. Egyébként nagyon sok zsidó származású ember gondolkodott így akkoriban, akik túlélték a tábort, vagy a munkaszolgálatot, és hazajutottak. Egy év múlva világra jött fiuk, majd a lányuk is. Engem Fjodor Jakovlevics Jakubovics néven jegyeztek be az anyakönyvbe, de a helyi magyarok csak Ferinek szólítottak, az oroszok Fegyának, a zsidó közösség Efrajimnak.

A Jakubovics család Munkácson (Ferenc születése, és a teljes család húgával)

A gyerekkorom tulajdonképpen a kemény sztálinista érában telt 1946-1953-ig, de én, mit gyerek abszolút nem érzékeltem ezt, hiszen egy szeretettel teli környezetben cseperedtem, és főleg édesanyám, aki egy fantasztikusan nevelt engem és a húgomat. A családi hangulatot, légkört még idillibbé varázsolta, hogy édesanyám részéről volt három nagynéni, édesapám részéről pedig volt 5 nagybácsi. Csodálatos estékre emlékszem otthon, amikor beköszöntöttek a zsidó ünnepek, és miután 1949-ig volt zsinagóga Munkácson, így mindenki az otthonában jött össze az 50-es évek elejétől ünnepelni. Az asztalnál 15-20 gyermek-felnőtt egyszerre. Abszolút nem érzékeltük mi gyermekek, hogy körülöttünk dúl éppen a világ egyik legsötétebb kommunista diktatórikus időszaka. Minket a szüleink egy szeretethálóval vettek körül, és zártak el a rideg valóságtól. Óriási nagy kapocs és összetartás volt az akkori magyar zsidó családok között Munkácson, tulajdonképpen azok között a zsidók között, akik Kárpátalján születtek és nőttek fel.

Orosz óvodába jártam. Emlékszem 1953-ban, mikor a Sztálin meghalt, mindenki nagyon sírt, az óvónénik is nagyon sírtak a nagyvezér halálakor.


A család Kárpátalján



Kárpátaljai osztálytársakkal – 60 éves barátság



Kárpátaljai rokonokkal, barátokkal Izraelben

Hogyan és mikor kerültél kapcsolatba a zeneművészettel?

Édesapám 4-5 éves koromban hazahozott egy rozoga pianínót. Azt már próbálgattam a magam módján. Anyukám gyakran énekelt, és én azt vissza tudtam zongorázni. Így hamar kiderült, hogy van hallásom, ebből következett, hogy amikor 6 éves voltam, édesanyám megfogta a kezemet, és elvitt engem a munkácsi zeneiskolába, ahol Spitzer bácsi volt az én tanárom. Ő vette fel, ő volt az igazgató.


Az egykori Munkácsi Zeneiskola tablója 1953-1960 – rajta a kis Jávori Ferenccel

A családban más anyukák is megfogták gyermekeik kezét és elvitték őket a zeneiskolába, így gyakorlatilag mindannyian odajártunk. A Spitzer bácsi a Munkácsi Zeneiskola igazgatója megkérdezte, hogy milyen hangszeren szeretnék játszani, én természetesen rávágtam, hogy pianínó, de végül is a hegedűt választottam, de szerencsém volt, mert volt egy ún. póthangszer, és így második osztálytól elkezdtem zongorát is tanulni. Hegedűtanárom Babcsák tanár úr volt. Mire befejeztem a zeneiskolát Munkácson, addigra egyszinten játszottam zongorán és hegedűn is. Ezt követően 1960-ban felvételt nyertem az Ungvári Zeneművészeti szakközépiskolába, ahol egy kiváló tanárnőm volt Lesznyik Inna Vladjimirovna, aki éppen akkor érkezett Moszkvából Ungvárra tanítani. Az iskola befejezését követően a szokás az volt, hogy elküldtek minket tanítani. Szerencsére nem túl messzire kerültem mondjuk Rahóra, vagy Técsőre, hanem Nagyszőlősre, ahol hét évet töltöttem el hegedűtanárként. Mondjuk azt, hogy szerettem a tanítást, de nem volt a szívem csücske. Ugyebár a 60-as években járunk, amikor a fiatal nem Mozartot hallgatott, hanem Beatlest vagy Rolling Stonest. Akkoriban alapítottam egy zenekart, aminek az volt a neve: Eridán.


Úgy tudom, hogy az Eridán zenekar igen sikeres és ismert lett Kárpátalján az 1960-as években, de az évtized végén betiltásra került egy elég különös és érdekes indok alapján. Mesélnél erről az olvasóknak.

Nagyon szép és kedves emlékeim vannak a zenekar éveiből. Sokat koncerteztünk Kárpátalján, és közben olyan szintre jutottunk, hogy a zenekar egy nagyon fontos része lett a nagyszőlősi zenei életnek, szerepeltünk a kárpátaljai tévében, szóval úgy jöttünk-mentünk, mint Angliában a Beatles. Rajongóink voltak, aláírásokat kértek tőlünk…



Ünnepeken is zenéltünk. Előtte mindig be kellett menni a párt kulturális helyi emberéhez engedélyt kérni a zeneszámok eljátszásához. Ez tulajdonképpen nem volt nehéz, mert a helyi Agitprop (Agitációs és Propagandaosztály a kommunista rendszerben) egy üveg vodka fejében mindent aláírt. Amikor Beatles dalokat szerettem volna egyszer jóváhagytatni, akkor az egyik dalnál (Ob-la-di – Ob-la-da) rákérdezett a pártember, hogy mi jelent ez? Én mondtam neki, hogy ez a dal a brit munkásosztály imperialisták elleni harcáról szól. Szerencsém volt, mivel senki nem beszélt közülük angolul, így engedélyezték az angol „mozgalmi dalt”. Az 1960-as évek végén már nem volt ilyen szerencsém, akkoriban újra erősödött a zsidóellenesség a Szovjetunióban, és egy napon engem is behívattak a pártirodába, és egy nagyon meghökkentő kérdést szegeztek nekem: „Ki találta ki a zenekar nevét?” Egyszóval arra voltak kíváncsiak, hogy melyikünk adta a zenekarnak az Eridán nevet. Nem nagyon értettem mit akarnak ezzel, és tényleg nem is emlékeztem melyikünk találta ki ezt a nevet, de éreztem, hogy a kérdés mögött van valami. Az elvtárs előjött a lényeggel. Az volt a „vád”, hogy őket értesítették Ungvárról az ottani csillagászati központból, hogy az Eridán egy csillag, ami pontosan Izrael felett található. Hiába próbáltam nekik megmagyarázni, hogy ha így nézzük, a nevezett csillagot Egyiptomból is jól lehet látni, az pedig baráti ország, az elvtárs azonnal leteremtett, hogy ez nem egy vicc, sőt ez egy cionista összeesküvés, és ezzel be is tiltották a zenekart. Megdöbbentő volt, hogy komoly, a kultúráért felelős emberek ilyeneket találtak ki, és teljesen komolyan. Elképzelhetitek azt a kultúrát…..Hát így ért véget ez a korszakom.

Következett a 70-es évek, és az áttelepülés Magyarországra

A zenekar megszűnése után felvételt nyertem a Drohobics Zeneművészeti Egyetemre, ahol hegedűszakon végeztem el tanulmányaimat. 5 évig tanultam ott. A hegedűtanárom az a Jákov Szoroker volt, aki a híres Dávid Ojsztráh tanítványa volt. Közben a húgom beleszeretett egy magyar zsidó fiúba, és áttelepült Magyarországra. A 70-es években már mi is dilemmában voltunk, hogy hová mehetnénk, mivel újra felerősödött a Szovjetunióban a zsidóellenesség, és elindult egy hatalmas nagy emigráció, és egymás után utaztak el Munkácsról és Nagyszőlősről is mindenki. Nekem is a nagybácsik, nagynénik egy része emigrált Izraelbe, másik része Amerikába. Nálunk a legfontosabb tényező az volt, hogy a család maradjon együtt, ezért mi úgy döntöttünk, hogy Magyarországra fogunk menni a Szovjetunióból. Végül én 1975 januárban, a szüleim pedig márciusban jöttek át Magyarországra.

1975-tól tehát Magyarországon kezdtetek új életet, vagy mondhatnám azt is, hogy folytattátok tovább az életet, hiszen te magad nem szakadt el a zenétől, sőt, ahogyan az elején mondtad, mindent, amit Kárpátalján kaptál, átéltél, azt kamatoztatni tudtad.

Igen, minden Kárpátalján megszerzett tudásomat itt kamatoztattam tovább Magyarországon. Az áttelepülésemet követő második héten volt egy próbajáték az operettszínház zenekarában, és délelőtt volt a próbajáték, este pedig már játszottam az aktuális előadáson. Az előadás főszereplői Lehoczky Zsuzsa és Básti Lajos voltak. Szenzációs művészeket láthattam akkoriban a zenekari árokból fent a színpadon. Honthy Hanna, Németh Marika, Latabár Kálmán, Feleki Kamill, Rátonyi Róbert, fantasztikus nevek. Teljesen lenyűgöztek. Annyira, hogy egyszer a karmester meg is kérdezte, hogy játszani jöttem, vagy bámulni a színművészeket….



A szüleim mikor átjöttek, mindig kaptak tőlem VIP jegyeket a próbákra, előadásokra, és nagyon büszkék voltak rám. Az elején nagyon jól éreztem magamat, arról nem beszélve, hogy rendszeresen voltak túrnék külföldön. Anglia, Németország, Hollandia, Franciaország vagy Belgium….stb. Akkoriban ez maga volt az álom. Viszont ahogy teltek, múltak az évek, egyre inkább éreztem, hogy nem akarok mindig lent a zenekari árokban lenni, sőt, ha ma belegondolok, van aki onnan ment nyugdíjba. Én ettől többet akartam. Mondjuk ki, a színpadra felállni, a közönség elismerő tapsát úgy fogadni, hogy engem is látnak, sőt én miattam tapsolnak, én adom nekik a zenei csodát.

Eszembe jutott, hogy fiatalkoromban Munkácson jóban voltam Galambos Gyula cigányprímással. Volt neki egy zenekara, és Munkácson a Csillag nevezetű étteremben játszott rendszeresen, nyáron kint a Csillag kertben. Amikor én 1946-ban megszülettem, akkor egyik nagybácsim Stern Miklós bácsi odahívatta a házunkhoz Galambos Gyulát, aki a „Szól a kakas már” nóta mellett zsidó zenéket játszott. Gyakorlatilag tehát zsidó zenére születtem meg, mint a háború utáni első zsidó gyermek Munkácson. Később tizenéves koromban pedig már sokat hallgattam a változatos zenei játékát a Csillag kertben. Éreztem, hogy zsidó zenéket szólaltat meg. Fontos tudni, hogy régi hagyomány, hogy klezmerzenekarokban romák is játszanak. Munkácson senki sem ismerte annyira a zsidó zene gyökereit, mint Galambos. Szóval eljártam hozzá, és magnóra vettem, kottákba írtam a gyönyörű dallamokat. Kb. 18-20 dalt. Semmiféle szándékom nem volt ezzel, csak úgy voltam vele, ha már zsidó származású muzsikus vagyok, akkor tudjam ezeket a számokat. Talán kétszer voltam nála, de amikor áttelepültem, akkor ott voltak a tarsolyomban ezek a számok.

És akkor jött Amerika, ahol találkoztál a Klezmer zenével egy lemezboltban.

1987-88 körül, amikor Amerikában, New Yorkban voltam, sok rokonom ott volt. Teljesen véletlenül bementem egy üzletbe, és vettem egy Klezmer lemezt. Utána jártam akkor, hogy mit lehet erről a műfajról tudni. Amit megtudtam, hogy egy teljesen feledésbe merült műfajról van szó, amely a 19 század végén, 20. század elején terjedt el és virágzott Közép és Kelet Európában, elsősorban Ukrajnában, Besszarábiában, Moldovában…A Klezmer tulajdonképpen egy óhéber szóból ered. A Kléz jelenti a hangszert. A Klezmer pedig azt jelenti, hogy zsidó hangszeres népzene, amely azonban a Holokauszt után, a II. Világháború végére teljesen eltűnt…

A zenéről magáról ismereteink legfőbb forrása Mojiszej Beregovszkij Szovjetunióban megjelent műve: A zsidó hangszeres népzene, továbbá az irodalom és idős zenészek szóbeli közlései, interjúk, amelyeket kiváló zenei tudósok gyűjtöttek össze a múlt század 20-as, 30-as éveiben, hasonlóan, mint Kodály és Bartók a magyar népzenei dallamokat. Ezt a könyvet egy kedves barátom látta meg 1987-ben Moszkvában, és elhozta nekem. Amikor elkezdtem lapozni, elájultam, hiszen láttam, hogy pont ismerős, pont ismerős. Elővettem a Galambos Gyula számait, amit Munkácsról hoztam, és az a 18-20 db. szám benne volt. Az egyik, mint erdélyi, a másik, mint ukrán, vagy moldvai. Nem csoda, hiszen Gyula, az apukájától tanulta ezeket a számokat, aki még az I. Világháború előtt játszott Klezmer zenéket Munkácson. Egyébként azon a lemezen is, amit Amerikában vásároltam rajta volt kettő olyan szám is, amit a Galambos Gyula játszott, persze az amerikai zenészek teljesen másképpen játszották. Egy sajátos amerikai hangzást sikerült ezeknek a zenészeknek létrehozni, mivel a jazz műfajából érkeztek a legtöbben. Ami a fantasztikus volt, hogy a 80-as évek Amerikájában a Klezmer zene a reneszánszát élte Amerikában. A zenei műfaj végül kezdte úja meghódítani Európát is. Ami nagyon fontos, hogy ez egy stílus. A klarinét hangzás az nem olyan, mint egy klasszikus klarinét, hanem „szemtelenül” szólal meg ezekben az előadásokban, és benne van egy csipetnyi humor, groteszk, szomorúság, benne van gyakorlatilag minden, amit a zsidóságnak meg kellett élni.

Nálad mikor jött el az a pillanat, amikor kijöttél a zenekari árokból, és színpadra álltál a klezmer zenével?

1990-ben összeszedtem 12 muzsikust, és ezen a helyen, a Fészek Klub pincéjében kezdtünk el próbálni 31 évvel ezelőtt és a mai napig itt is folynak a próbáink. Tulajdonképpen kijelenthető, hogy itt született meg, a mostani beszélgetésünk helyszínén a Budapest Klezmer Band. Egy amerikai zenekarhoz hasonlóan, amelynek a stílusa nekem akkoriban nagyon tetszett, lettünk mi is 12 tagú klezmer zenekar. Az első évek az útkeresés jegyében teltek. Igyekeztem megtalálni azt a hangzást, ami csak ránk lesz jellemző. A Budapest Klezmer Band saját hangzása. Ez úgy történt, hogy én kezdtem el hangszerelni a zeneszámokat, és elkezdtem írni saját zeneszámokat. 1992-re 7 tagra szűkült a zenekar és azóta is ebben a felállásban játszunk.


A híres Fészek Klub napjainkban


Mikor történet meg az első, közönség előtti komolyabb megmérettetése a zenekarnak?

Ez a Kossuth Moziban történt, amikor az első Zsidó Filmfesztivál volt. Emlékszem, hogy Szabó István Oscar díjas filmrendezőnk Szabó István (Mephisto című filmje nyert a legjobb idegen nyelvű kategóriában 1982-ben) nyitotta meg a fesztivált. Egy újságíró barátom által kerültünk ott színpadra, aki itt járt nálunk a próbán, és kérdezte, milyen zene ez, én mondtam neki, hogy klezmer és hogy ez mit is jelent. Ő erre rákérdezett, hogy nem akarunk-e játszani az első Zsidó Filmfesztiválon. A fesztiválon a függöny mögött felvettem a sapkámat, vettem egy nagy levegőt, és kiléptem a közönség elé, ahol lehettek úgy 100-120-an. Elmondtam nekik azt, ami akkor a 90-es évek elején még nagyon szokatlan volt hallani, hogy most zsidó zenét fognak hallani. Ez nem volt meglepő, mivel Magyarországon a szocializmus időszakában a szidók magyarként éltek, nem gyakorolták a zsidó szokásokat, talán azt is lehet mondani, hogy elfelejtették a zsidóságukat. A másik, hogy nekünk, ahol megszülettünk, én mondjuk 1946-ban Munkácson, ott beírták a zsidó származásomat is, és a családok ott meg is tartották a zsidó szokásaikat. Itt Magyarországon csak a nemzetiségük volt beírva, hogy magyar, és ennyi. Ebből adódóan jött létre akkor és ott az a helyzet, hogy kijöttem én, aki már akkor felvállalta a zsidó származását (és ez teljesen természetes volt részemről, hiszen ahonnan jöttem ez nem volt kérdés), a közönségben ülök viszont a zsidó zeneszámok hallatán némán ültek, és nem is nagyon tapsoltak. Úgy éreztem, és most is úgy érzem, hogy akkor azért nem tapsoltak, mert nem akarták felvállalni, hogy ők zsidók. Amikor hallottam ismerősöktől, barátoktól később, hogy ők sokan csak 15-16-17-18 vagy éppen huszonéves korukban tudták meg származásukat, akkor végképp megértettem az itteni dolgok miértjét.

Utána azért szépen lassan, de megérkeztek az első sikerélmények, és mondhatjuk, hogy a Budapest Klezmer Band elindult a hódító útjára nemcsak Magyarországon, hanem az egész világban.


Budapest Klezmer Band napjainkban (forrás – a zenekar honlapja)

Egy év múlva felléptünk egy fesztiválon, ahol tiszta fiatalok voltak, szóval egyetemi színpadon játszottunk. Elmeséltem a fiataloknak a történetet, ami nagyon érdekelte őket, és a zene pedig nagy sikert aratott, mert valljuk be, hogy dallamos, és egy ilyen alkalommal akár egy jó táncos zenei élmény. A fiatalok nyitottak voltak rá, hiszen újszerű volt ez a zene, és jól szólt…

Az igazi nagy áttörés 1995-ben volt, amikor Kerényi Imre, mint a Madách Színház igazgatója – fantasztikus ember és igazgató, és szenzációs rendező volt – eljött egy koncertünkre, meghallgatta az előadást, és a végén odajött hozzánk, és kérdezte, ki itt a főnök. Mondtam neki, hogy én vagyok. Azt mondta nekem, hogy akkor felmennek a tetőre, és ezután eltűnt. Rá egy hét múlva jött egy telefon a Madách Színházból, hogy a Kerényi Imre szeretne velem beszélni. Bementem hozzá. Akkor ott közölte velem, hogy meg fogjuk csinálni itt a színházban a Hegedűs a háztetőn című darabot, de nem úgy, mint a klasszikus, hanem úgy, hogy a Budapest Klezmer Band felmegy a tetőre. Nem értettem, és miután letegeződtünk, rákérdeztem, hogy kedves Imre, ez mit jelent? Erre ő nagyon természetesen rávágta, hogy úgy hallotta, hogy nekem már elegem van a zenekari árokból, ezért most a Budapest Klezmer Band felmegy a színpadra. Szívemből mosolyogtam, de azért visszakérdeztem: Imre, én 4-5 évig játszottam ezt a darabot Besenyei Ferenccel, de ott egy 38 tagú zenekar játszott, ugyanúgy, mint a mozifilmben. Ez nekünk nem fog menni hét emberrel soha….Ő viszont magabiztosan elmondta nekem - egy zongorakivonatot a kezembe nyomva -, hogy van rá négy hónapom, és „klezmeresíteni” fogom…

Ma már tudjuk, hogy a feladatot sikeresen megoldottad, és ezáltal megtörtént a zenekar és a te kiugrásod, vagy ahogyan Kerényi Imre találóan fogalmazott a tetőre ugrás

Nem volt könnyű a feladat, és szakmabéliek is kétségekkel tápláltak engem a megoldást illetően, de úgy voltam vele, hogy mi veszteni valóm lehet? Akkor még országos szinten sem ismertek, így azt gondoltam, belevágok. Leültünk hangszerelni, próbálni, és ami fontos még, hogy a klezmernél nincsen kotta, mint minden népzenész kotta nélkül játszottunk, így meg is kellett tanulni még mindent. A további plusz feladat, hogy a zenész itt nemcsak játszik, hanem teljesen beépül a darabba. A dolog haladt előre. Elkezdődtek a próbák a színházban is. Legtöbbször este 10-ig. A végén legtöbbször mondta nekem a Kerényi, hogy maradjunk ott, és hajnal 2-3-ig beszélgetett velem egy üveg vodka mellett. Teljesen beleélte magát, tudni akart mindent, hogy éltünk, mik a szokások…stb. Sőt egyszer a teljes társulatot elvitte a zsinagógába, hogy nézzék meg, hogy imádkoznak zsidók. Minden tökéletes volt a darabban végül, a jelenteken át a héber feliratokig. Zseniális volt. Visszatérve a darabhoz. Négy hónap elteltével megvoltunk a feladattal. Akkor azt mondta a Kerényi a társulatnak, hogy ma nincsen próba, ma a Budapest Klemzer – megállt, elmosolyogta magát, ó elnézést a Budapest Klezmer Band fog játszani. Lejátszottuk az összes 28 számot, és óriási sikerünk volt, viharos tapssal. Olyan színészek volt ott, mint a Huszti Péter, Dunai Tamás, Kiss Mari, Almási Éva…eszméletlen volt.

Úgy tudom, azért mégsem ment minden olyan simán a „klezmeresítéssel”?

Igen, jöttek a kritikus hangok, újságcikkek, hogy mire készült a Madách Színház és a Budapest Klezmer Band, a másik, és talán még nehezebbnek tűnő dolog viszont mégis az volt, hogy 7 emberrel nem lehetett ez lejátszani, mert az amerikai jogvédő hivatal szerint minimum 22 embernek kellett lennie a Hegedűs a háztetőn darabnál. Kerényi erre is higgadtan reagált: szerinte ide senki nem fog eljönni. Nem jött be neki, mivel a premier előtt két héttel telefonon keresett engem, hogy bejelentkezett a darab dalszövegírója Sheldon Harnick, mert volt Bécsben megtekinteni a Hegedűs a háztetőn darabot, és valaki mondta neki, hogy Budapesten pedig két hét múlva lesz a bemutató. Szeretné a próbát megnézni, mielőtt visszamegy Amerikába. Más megoldás nem volt, elkezdtem diktálni a Kerényinek, hogy írja meg neki, hogy a két cselló beteg, ….beteg….beteg. 16 hangszer van, de a zenészek nagy része sajnos influenza miatt hiányozik. Így esett, hogy heten kezdtünk el játszani a próbán Sheldon Harnick előtt. Az első számok után áradozva jött fel gratulálni a színpadra, és kérdezte, ki volt a hangszerelő. Mondtam, hogy én. Gratulált nekem. De én szabadkoztam, hogy sajnos a betegség miatt hiányzik a 17 zenész. Nem baj, mondta, maradjanak is otthon, jó lesz az a hét ember is!!!

Természetesen megkaptuk a jogot. Ilyen felállásban kizárólag a Budapest Klezmer Band játszhatja a világon ezt a darabot. 9 évig ment a darab a Madách Színházban. 279 előadás.



2021 júliusában a Margitszigeten (forrás – Budapest Klezmer Band facebook oldala)

Később Kiss János, a Győri Balett igazgatója a Purim táncjátékhoz íratott zenét veled. Ez volt első önálló zeneszerzői műved. Azóta komponáltál már Markó Ivánnak, és Klezmer Szvitjét a Liszt Ferenc Kamarazenekarral együtt adták elő. 2006-ban bemutatták az operettszínházban első klezmermusicaled, a Menyasszonytáncot, amiről azt írták a kritikusok, hogy a produkciónak a Broadwayn is helye lenne. 2008-ban a budapesti Művészetek Palotában a Purimtól a Menyasszonytáncig címmel tartottad meg szerzői ested.

Mindezt annyival egészíteném ki, hogy a Purim, vagy a sorsvetés című bibliai történet a Győri Balett és a Budapest Klezmer Band közös produkciója volt. Bejárta az egész világot, a teljesség igénye nélkül néhány főbb helyszín: New York, London, Berlin, Moszkva, Amszterdam, Róma, Milánó és sok más európai nagyváros. Több mint 200 előadást játszottunk le. Igen, 2006-ban került bemutatásra a Mennyasszonytánc az Operettszínházban. Azóta több mint 200 előadás került színpadra, sőt 2019-be, még a pandémia előtt hatalmas sikert aratott Izraelben, a Tel-Aviv-i operában.

2011-ben közreműködtél Zorán lemezén, amelyre az Esküvő című dalnak a zenéjét szerezted, a szövegíró pedig Zorán testvére, Sztevanovity Dusán volt. Munkásságodat 2014. március 14-én Kossuth díjjal ismerték el. Múlt, jelen és jövő. Minden, mindennel összefügg. Mi az, amivel manapság még foglalkozol a szakmában?


Ebben a korban, amiben én vagyok, az ember gyakran visszanyúl a múltjához. Az operettszínházban van a Kálmán Imre koncertterem ahová 200-250 ember fér be egyszerre (2017-ben az Operettszínház is műsorra tűzte), és két évvel ezelőtt ott kezdtem el csinálni a levelek otthonról darabot, amelyben visszamegyek a múltba, és a múltból táplálkozom. Fontos nekem a múlt, hiszen minden abból ered. A szüleim, a családom, a kárpátaljai és a munkácsi élmények, benyomások, tanulások, fejlődések nélkül ma nem lennék ott, ahol vagyok. Hála és köszönet nekik ezért, és köszönöm Kárpátalja, köszönöm Munkács.

Kedves Ferenc! Köszönöm szépen a riportot. Kívánok még hosszú és tartalmas zeneművészeti munkát és életet neked. Szóljon az a klezmer még sokáig!





Írta és szerkesztette: Őry László

Fotók: Őry László, Jávori Ferenc családi albumából, Budapest Klezmer Band honlap és facebook oldal

Featured Posts
Recent Posts
Archive
Search By Tags
Follow Us
  • Facebook Basic Square
  • Twitter Basic Square
  • Google+ Basic Square